28.11.2014

Síszezon nyitó ünnep Schladmingban öt topsztárral

Mindösszesen öt topsztár gondoskodik november 28-án Schladmingban a tél kezdetét jelenő zenei startról. Casper, Kraftklub,Klangkarussell, Tagträumer és Marlon Roudette először alkotnak egy valódi Festival-Line-Up-ot és követik az utóbbi évek olyan sztárjait, mint Seeed, Swedish House Mafia vagy David Guetta.

Casper a német rapper már 2004-ben megkezdte a zenei karrierjét. Az áttörést 2011-ben a "XOXO" című albumával érte el Casper, mely az eladás első hetéban az első helyre ugrott. Sikerét 2013-ban a Hinterland albumának  „Aschenregen“ című számával koronázta meg. A 32 éves német azóta nem csak a Hitparádékon törzsvendég, hanem a világ legnagyobb zenei fesztiválján is. 


Ugyanez érvényes a Kraftklub-ra: Az öttagú német zenekar jelenleg nagy vihart kavar az "In Schwarz" című albumával a Hitparádéban és ezen a héten a második helyre jutott fel az osztrák élvezető zenei listán. Németországban szempember 12-én került nyilvánosságra az album és úgyanúgy, mint a debütálóalbum "Mit K" rögtön az első helyen landolt.

London, Manchester, Barcelona, Washington, Los Angeles – a salzburg-i DJ-Duó Klangkarussell betekintést eneged a túratervébe. A „Sonnentanz“ sikerük óta egészen magasra jutott fel mindkét salzburgi, Adrian Held és Tobias Rieser és nem akarnak eltérni többé a nemzetközi zenei világ színpadáról.

Egy további osztrák zenekar jelenleg két slágerével jelenik meg a zenei listákon: a Tagträumer Hartbergből  is táncolni és (az elöttünk álló télről) álmodni fog Schladmingban és tökéletesen összeköti e két dolgot.

Egyvalaki, aki már ismeri Schladmingot és szívesen visszatér: az angol Marlon Roudette. 2011-ben felejthetetlen hangulatról gondoskodott a WM stadionban, ebben az évben pedig a VB-városban a Sínyitányon fog feltűnni. A csomagjában szerepel a szuperslágere a „When The Beat Drops Out“, mely hónapok óta vezeti a zenei listákat.
 
„Örülünk, hogy sikerült ebben az évben a téli szezon megkezdésére egy igazán jó sínyitó ünnepséget megszerveznünk", mondta Dir. Georg Bliem, a Planai vezérigazgatója.
 

JEGY-INFORMÁCIÓ:

Jegy elővétel www.planai.at-n vagy a www.oeticket.com oldalon.
Jegyárak: Állóhely € 49,00 / VIP ARANY: € 149,00 / Hohenhaus-Card VIP: € 79,00